IV. Béla leánya már négy éves korától a csendes imádságnak szentelte életét, akárcsak unokahúga, a legendás Szent Erzsébet. Először a veszprémi domonkos apácákhoz került, majd a Nyulak szigetén lévő zárdába költözött át, melyet édesapja építtetett. Bár idő közben sudár, gyönyörű leánnyá érett, továbbra sem szeretett volna visszatérni a királyi várba. Visszautasította II. Ottokár cseh, és Anjou Károly házassági ajánlatát is. Naphosszat dolgozott, ápolta a betegeket, és megtagadott magától minden földi élvezetet, sőt, egyes legendák szerint éjszakánként testét is sanyargatta. Ezt már kevés ma élő ember tudja értelmezni (köztük én sem), így többen ezt már csak egyházi pletykának, mendemondának tartják.

Végül a fiatal, huszonkilenc éves leányt a sok munka annyira legyengítette, hogy fájdalmaiba végül 1271. január 18-án, tizenkét napi szenvedés után belehalt.

A Nyulak szigetén (a Margit-szigeten) őrzik napjainkban is hamvait. Csodatételei ma is legendásak. Többek között ő védelmezi az édesanyákat, az állapotos nőket, sőt, tőle várhatnak enyhülést a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő asszonyok is.

Nők százai sétálnak ma is a Margit-szigeten lévő kápolnához, kisbabáért, vagy egy testvérkéért imádkozva, vallástól, származástól függetlenül. Nem visznek magukkal mást, csak néhány mécsest, és két-három szál liliomot. Talán nem is imádkozni mennek, inkább beszélgetni. Mint egy jó barátnővel, vagy egy nővérrel szokás.